Nem fogod kitalálni, kinek köszönhető a blog újraindítása

Címkék

, , , , ,

Eugène-Delacroix-a-szabadsag-gyozelemre-vezeti-a-nepet

Eugéne Delacroix: A Szabadság vezeti a népet (1830)

Avagy Viva la vida!

Image result for coldplay viva la vida

Pont ekkoriban szoktam le a Coldplayről, bár a Cemereries of London miatt bármit megbocsátok, már ha kell egyáltalán – különösen a vidiklippel együtt lenyűgözően hipnotikus:

Hogy mi köze a Coldplaynek a Delacroix képhez, az hosszas dalszövegelemzés tárgya lehetne – röviden annyi, hogy az albumon lévő számok egy része is a forradalomról és háborúról szól, és a lényeg, hogy viva la vida, az élet nehéz, de soha ne add fel, és mindig csak kövesd a helyes utat (ja, oké, köszi!).

Arról jutott eszembe, hogy írhatnék erről a képről, hogy jön hozzánk a védőnő, amit én csak úgy szoktam mondani, hogy támad a védőnő. De ez a „Szabadság” vajon támadónő vagy védőnő?

Delacroix ezt a festményt a forradalomra való megemlékezésként festette, de nem a nagy 1789-es, hanem az 1830-as júliusi forradalom iránti támogatása kifejezéséül. A népet győzelemre vezető nőalak többféle allegóriaként is felfogható, például Franciaország megtestesítőjeként (akinek neve Marianne), a diadal istennőjeként, vagy a gyengébb (de erkölcsileg magasabban álló) fél győzelmeként az erősebb felett. Az utána vonuló emberek a társadalom minden néprétegét képviselik a legszegényebbektől a leggazdagabbakig, akiket egyesít a forradalmi hevület meg az eltökéltség (meg a félpucér nő). Előttük a monarchia legyőzött védelmezőinek hullái, mögöttük a Notre Dame, Párizs legemblematikusabb épülete (ekkor az Eiffel-torony még nem állt).

 

Ahogy elnézem a képet, a két oldal képviselőit nem igazán választja el semmi egymástól – az elesettek sem kevésbé szimpatikusak, ugyanolyan karakteresen vannak megformálva, és a diadalmenetben résztvevők sem tűnnek nemesebb vagy kifinomultabb jellemeknek. Mintha a mű fő témája sokkal inkább a káosz és a vérontás, a korábban békésen együtt élő hétköznapi emberek brutális egymásnak ugrása, mint az igazság vagy a szabadság győzelme lenne. Az egyetlen különbség a két oldal között, hogy akik győzedelmeskednek, azok az erősen idealizált, karizmatikus, istennő beütésű vezetőt követik – csendben, de határozottan munkálkodnak az aktuálpolitikai áthallások – , mert arra rá van aggatva a „SZABADSÁG” jelző. (Mondjuk megértem, a szabadság tényleg jó dolog, sír is az ember, amikor vége van és vissza kell menni dolgozni.) De azért valahol olyan visszás az, hogy a „szabadság” az, ami vezet minket, és amit birkaként kell követnünk, ha érvényesülni akarunk, nem? Milyen szabadság ez, minek a szabadsága – nem csak egy másfajta uralom alá való besorolódás? Persze minden rendszerváltás erről szól, úgyhogy meg se kéne lepődnöm.

 

Száguldás, Porsche-szerelem, száguldás

Címkék

, , , ,

Henri de Toulouse-Lautrec: Az autóvezető (1896)

Ki tudta, hogy a máig is legfontosabb státusszimbólum első művészi ábrázolása épp Toulouse-Lautrectől származik? Már ha nem beszélünk az autó megjelenése előtti, egészen pontos és realisztikus víziókról, elsősorban Leonardo da Vinci és Dürer keze által. Bővebben…

A meglévő képzettársításokon túl – újraértelmezett objektumok

Címkék

, , , ,

Bernd és Hilla Becher: Víztornyok (1980)

Már nem létező épületek, már nem létező művészek által megörökítve (Hilla két hete halt meg), halhatatlan sorozatokon. A pár 1959-től kezdte fotózni a háború után egyre fogyatkozó ipari épületeket a német Ruhr-vidéken, hogy némi nosztalgiával emléket állítsanak gyerekkoruk monumentális létesítményeinek – Atget-hoz hasonlóan, aki a századfordulón Párizs felújítás előtt álló negyedeivel tette ugyanezt. Bővebben…

Van is meg nem is

Címkék

, , , ,

James Turrell: Roden Crater (1974-?)

Nincs itt semmi látnivaló – talán nem is lesz. Az amerikai művész 1977-ben vett egy telket a Grand Canyon közepén, egy kihunyt tűzhányó körül, hogy megvalósíthassa nagyszabású művét, egy  obszervatóriumot – nem kevesebb, mint 20 millió dollárból. A nagyvonalú támogatások ellenére a teljes megvalósításhoz szükséges összeg még mindig nem gyűlt össze, úgyhogy addig marhákat tenyészt a környező farmon. Így legalább banki kölcsönt is felvehet a földre, mert valamiért a kráterek műalkotáskénti felhasználására még nem dolgoztak ki külön kategóriát. Turrell 72 éves, emiatt igen kérdéses, megvalósul-e egyáltalán valaha akármi is. Bővebben…

Nem szép, de ugyanúgy kegyetlen

Címkék

, , , ,

Antoni Tápies: Diana (1973)

Diana (Artemisz) a görög/római mitológia szerint gyönyörű, viszont nemcsak szűz, de harcos amazon is – nem véletlen, hogy a vadászat istennője. Aktaeon bűne az volt, hogy vadászat közben véletlenül meglátta Dianát meztelenül fürdés közben, amire az istennő annyira kiakadt, hogy szarvassá változtatta a srácot, akit nem sokkal később a saját kopói téptek szét, mert nem ismerték fel a gazdájukat. Rosszkor rossz helyen. Évszázadokig népszerű művészeti téma volt, főleg a reneszánszban. Bővebben…

Pszichoszürreál

Címkék

, , , ,

Sometimes I Spit with Pleasure on the Portrait of my Mother (The Sacred Heart) - Salvador Dali

Salvador Dalí: Néha élvezettel köpök az anyám portréjára (Szent Szív) (1929)

Érthetetlen, hogy egy ilyen telibetalált cím után Dalí (Dalí, akiről pont a konformizmus jut eszünkbe a legkevésbé) később még képes volt zavartan magyarázkodni is. Nem is maga a mű jellegtelensége miatt, hanem mert úgy érezte, ez már tényleg túlzás.  Bővebben…

Melyik világ kell?

Címkék

, , , , ,

Maximilian Lenz: Egy világ (Egy élet) (1899)

Az egyik legszebb szépművészetis kép, Segantinié mellett. Első látásra akár tűnhet giccsesnek is – de csak akkor, ha nagyon nem akarjuk észrevenni az egész jeleneten mélabúsan keresztülgyalogoló férfit. A jelenléte az egész tingli-tangli enyelgést relativizálja, éles kontrasztot képezve mindazzal, ami körülveszi. Bővebben…

Pillangóhatás

Címkék

, , , ,

Damien Hirst: I Am Become Death, Shatterer of Worlds (“Én lettem a Halál, világok pusztítója” – 2006)

…mondta Robert Oppenheimer, az első kísérleti atomrobbantás vezető fizikusa a Bhagavad-gítát idézve, látva hosszú évek kutatásának eredményét megvalósulni. A sikeres kísérletet a megrendelő amerikai kormány valahogy mégsem fogadta kitörő örömmel, Oppenheimert még kommunizmussal is vádolták, végül évekkel később mellőzött, megalázott tudósként halt meg. Bővebben…

Követem

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

Csatlakozz a 229 követőhöz