Címkék

, , , ,

Joseph Cornell: Jövendőmondó papagáj (1937-38)

Állatkínzás? Állatvédelem? Wunderkammer? Ornitológiai gyűjtemény? Asztrológia? Boszorkányság? Bio-dekoráció? Felturbózott herbárium? Hülyeség? Mi ez?

Művészetének értelmezéséhez némi életrajzi adalék is szükséges: Cornell édesapját 14 évesen elveszítette, így Cornell mama egyedül maradt négy gyerekével, akik közül az egyik súlyos agyi bénulásban is szenvedett. Cornell innentől fogva tulajdonképpen életük végéig gondoskodott anyukájáról és beteg öccséről, ami miatt alig mozdult ki otthonról, a várost szinte el sem hagyta. Emiatt társas kapcsolatait nem különösebben ápolta, tartózkodott más emberektől, soha nem házasodott meg, és a művészetet is amolyan hobbiként, autodidakta módon sajátította el.

Bár művészetében inspirálták a szürrealisták, sőt, Marcel Duchamppel egészen baráti viszonyt alakított ki, ő egyáltalán nem akarta ehhez vagy más mozgalomhoz sorolni magát. Kifejezetten rosszallotta a szürrealisták istentagadó, általa “fekete mágiának” tartott munkáit – saját műveivel éppen a profán tárgyakból kis szent terek létrehozása volt, a “fehér mágia” segítségével. Nem akart polgárt pukkasztani, meghökkenteni, hanem elmélyedni valamilyen személyes, lírai, harmonikus munkafolyamatban.

A dobozokat nagyrészt beteg öccsének készítette játékként, vagy másnak ajándékozta – még befutott művészként is ellenérzései voltak művei kereskedelmi fogalomba hozásával és kiállításával szemben. Másik célja ezekkel a kis installációkkal egy párhuzamos mikrokozmosz megteremtése volt – egy miniatűr másik világé, ahova “elutazhatott”, ha már a valóságban erre nem volt sok lehetősége (bátorsága?). Szuvenírek egy idealizált, egzotikus, nem létező világból.

A ketrecbe (dobozba) zárt madár különösen kedves szimbólum volt számára: egyrészt saját bezártságára utalt vele, másrészt általánosan a szabadságot, vagy a szabadságától megfosztott élőlényt jelképezi. Itt viszont nem csak papagáj van, hanem mellette egy henger, rajta kártyalapokkal – a jóslás alapvető kellékeivel. A hengert vékony rúd köti össze a jobb alsó sarokban lévő karral, amit forgatva a henger is forogni kezd, és zene szólal meg a dobozból. A bal alsó sarokba festett Kis Medve csillagkép (ez a legcukibb rész) szintén a jövendőmondásra, elsősorban az asztrológiára utal. A papagáj önmagában is a vándorjós jelképe. Az egész kompozícióban a cigány jövendőmondók teljes csilivili eszköztárát megcsodálhatjuk.

De lehet még ezerféle dologra asszociálni – az egész világot leképező kis színtérre (ld. “színház az egész világ”), egy kisállat-kereskedés kirakatára, vagy életünk kicsi, de fontos darabjainak gyűjteményére (mindet gondosan egy emlékdobozba zárva). Mind egészen személyes asszociációk, amelyek által – annak ellenére, hogy maguk a tárgyak Cornell saját személyes világába, emlékeibe és érzéseibe engednek bepillantást – felidézhetjük a saját emlékeinket is.

A témában érintettként külön gigantikus piros pontot adok neki azért, mert az utolsó nagy kiállítását kifejezetten gyerekeknek rendezte, a dobozokat direkt gyerekszemmagasságban elhelyezve a falon. A megnyitón szénsavmentes üdítőket és sütit osztogattak. De enélkül is fel van véve Miró mellé a “Több modern művészetet az óvodákba” mozgalomba.

Még a Simpsons “Lisa, a mesekirálynő” című részében is

Reklámok