Címkék

, , , ,

yves-klein-untitled-sponge

Yves Klein: Cím nélküli szivacsdombormű (RE 40)

Egy fazon vesz egy mezei festőhengert meg kék festéket az OBI-ból, bekeni a falat, aztán kiakad, ha leszobafestőzik. Ja, ez nem vicc, csak a pop art francia változatának (nouveau réalisme) megalapítójáról van szó, és a XX. századi festészet egyik legradikálisabb figurája művészetét összegeztem egy mondatban. Felfedezett egy új színárnyalatot, mint pár hónapja egy indiai tudós, bár nem sajátította ki magának kizárólagos használatra, mint szintén pár hónapja a másik indiai tag (Anish Kapoor), viszont az egész életművét az ultramarinkék és/vagy az üresség témájának szentelte.

Yves Klein kék színhez való kötődése állítólag 19 éves korában véglegesedett, amikor szintén művész haverjaival azon szórakoztak a fűben heverészve, hogy felosztják maguk között a világot: Arman választotta a földet, Claude Pascal a szavakat, Yves Klein pedig a kék eget, amit egy hetyke kézmozdulattal rögtön alá is írt a levegőben. Merész vállalás – megfoghatatlanabb, mint az előbbi kettő, végtelen, üres és mégis mindent magába foglal, az oxigéntől kezdve az összes égitesten át az isten(ek)ig.

Ebből a tiszta, felhőtlen égből ered a mély, meditatív International Klein Blue (IKB), annak minden transzcendentális és vallásos vonatkozásával együtt. Ugyanis Klein amellett, hogy gyakorló keresztény volt (aminek szimbolikájában a kék a Szentlélek színe, és Mária ruhája vagy kendője sem véletlenül ilyen színű az ábrázolásokon), a zen buddhizmushoz is kötődött – ahol a kék a tengert és az eget, illetve az azokban rejlő végtelenséget jelképezi. Klein egyike volt az első fekete öves “nyugati” judo-mestereknek is, amiben (a többi harcművészettel egyetemben) az övek színei meghatározott jelentéssel bírnak, és nini, a kék itt is a végtelen, illetve a folyamatos növekedés, fejlődés szimbóluma (t.i. a tanítvány, mint ahogy a növény is, folyamatosan az ég felé tör, növekszik). Milyen érdekes, ahogy a világ legkülönbözőbb vallásainak és filozófiáinak a tanításai ilyen képi szinten is összeérnek!

Műveivel nem akar elgondolkoztatni, nem mesél történetet (természetesen sokan ezért le is sarlatánozták, vagy csak simán lakberendezőnek nézték, amin ő meg teljesen elkeseredett) – épp ezért címeket sem igazán ad a műveinek – , csak segít, hogy elvesszünk abban a kékségben, ami őt is rabul ejtette 19 évesen, és meditáljunk rajta egy kicsit.

yves-klein-untitled-guggenheim

Yves Klein: Cím nélkül – Guggenheim Múzeum, Bilbao

Hogy segítsen a művészet spiritualitásának és a végtelen jelentésének megértésében, gyakran performanszokkal kísérte a művek létrehozását is (na igen, nyilván nem tartottak évekig, mint Michelangelónak a Sixtus-kápolna mennyezetfreskója). Így a művészetbefogadói élménybe bevonta a passzív festményen túl az előadóművészetet és a zenét is, egy egységes, egymást erősítő összművészeti élménnyé gyúrva azokat. De ezek már egy következő bejegyzés témái lesznek.

Advertisements