Miriam Schapiro: Babaház (1972)
Néhány napja, 91 éves korában halt meg Miriam Schapiro, akinek a neve lehet, hogy nem cseng ismerősen, viszont sok mai művész etalonként tekint rá, és a feminista művészeti mozgalom egyik alapítója volt a hetvenes években.
Sherry Brody-val együtt alkotta a Babaház című művét is, ami első ránézésre kis aranyos, ártalmatlan külseje ellenére elég súlyos dolgokat testesít meg. Messziről egy igazi tüchtig amerikai otthonnak tűnik, ami már a gendertéma iránt érzékenyeknek eleve bicskanyitogató – a tipikusan nőies díszekkel, rendezettségével, amelyek mind azt hangsúlyozzák, hogy a nőnek otthon a helye, és az a kötelessége, hogy ilyen “meghitt” és “meleg” hangulatot varázsoljon a családi fészekbe.
Na de nem csak itt bújik ki a szög a zsákból, hanem ott is, hogy ha közelebb megyünk – ha belülről, a “négy fal között” is megnézzük, mi zajlik abban a tökéletes családi otthonban – , már mindenféle szörnyűségek derülnek ki. Például (baloldalt fent) a gyerekszoba ablakán egy hatalmas medve néz be a bölcsőre, amiben viszont egy szörny fekszik. Az igazi gyereket meg épp egy skorpió készül megtámadni. Meg még van bent csörgőkígyó, a konyhaablakon meg idegen férfiak bámulnak be, a budoárszerű hálószobában (ami már önmagában értelmezhető a rabszolgaság szimbólumaként) pedig furcsa madarak köveket csipegetnek.
Nem látszik minden részlet jól egy ilyen kis fotón, ha valaki tovább akar szörnyülködni, majd megváltoztatni a világot, menjen el Amerikába a Smithstonian múzeumba, és nézze meg jól.