Címkék
Csontváry Kosztka Tivadar: Baalbek (1906)
Figyelem, ez itt a VILÁG legnagyobb napút festménye, a maga 385×715 cm-es paramétereivel. Annyiból persze könnyű ilyen babérokra törni, hogy a napútfestészet Csontváry találmánya, tehát a világ összes napút festménye egy festő munkásságán belül versenyez. (Róla korábban itt írtam.)
Baalbek jelentéktelen libanoni kisváros, viszont ha azt mondanánk, hogy ez volt az ókori Heliopolisz, már jobban felcsillanna a szemünk. Az ókori csillogás már elmúlt, maradt belőle egy lerohadt közel-keleti település, Csontváry viszont még egy monumentális kép erejéig visszaadja neki a hőskori pátoszt, a maga napútszíneivel. Valahogy teljesen groteszkké kiforgatva, de a kép tartalma most egy kicsit összefonódni látszik a történetével.
Jelenleg, több jelentős Csontváry-művel együtt (mint például a már enyhén közhelyes Magányos cédrus) a pécsi Janus Pannonius Múzeumban van, aminek épületét nemrég újították fel, és a képek is köszönik, jól érzik magukat ott, és mi is ilyenkor kicsit megnyugszunk, hogy azért jó, hogy vannak fontos és jó gyűjtemények Budapesten kívül is. Ja, nem! Mert mégis mit képzel egy ilyen szutyok kisváros, mint Pécs, hogy a Csontváry-életmű jelentős részét (amelynek egyes darabjai többszázmilliókért kelnek el aukciókon) birtokolja, ott a tanyán, ahova még turisták sem járnak! Csontváryt hungarikummá kell tenni, megismertetni a külföldiekkel (bocsánat, miért nem a mai magyar festőket próbálják…?), és mielőbb valami reprezentatív fővárosi épületben kiállítani a pécsi gyűjteményben lévő darabjait is.
Ami egy dolog, hogy időszaki kiállításra kölcsönkérnek képeket, persze, a két fél kölcsönös megállapodásával. De az már több mint sunyiság, hogy a Miniszterelnökség ezt egyszer csak minden szakmai egyeztetés nélkül bejelentette, tartott Budapesten (dehogy Pécsen) egy sajtótájékoztatót, ahová pont a kulturális újságírókat nem hívták meg. Ja, néhány falat szét kell rombolni a múzeumban, hogy kiférhessenek a Baalbek-volumenű képek, biztos nem nagy ügy. A szállításuk szakmai érvek szerint igencsak problémás lenne, nem valószínű, hogy a vásznak sérülése nélkül megoldható, ráadásul a pécsiek arra sem látnak garanciát, hogy a kiállítás után visszakapják őket.
Újabb példa arra, hogy milyen szerencse, hogy olyan sok magasan képzett, elismert művészeti szakember van az országban, mert a politikai döntéshozók annál jobban oda tudnak figyelni, hogy őket kihagyják az ilyen egyeztetésekből. Tegnapi kiállításmegnyitós élményemtől átszellemülve csak burzsoá nyugdíjas módra azt tudom hajtogatni, hogy „Vízfejű az ország, vízfejű az ország…”: