Címkék

, , , , ,

Eugène-Delacroix-a-szabadsag-gyozelemre-vezeti-a-nepet

Eugéne Delacroix: A Szabadság vezeti a népet (1830)

Avagy Viva la vida!

Image result for coldplay viva la vida

Pont ekkoriban szoktam le a Coldplayről, bár a Cemereries of London miatt bármit megbocsátok, már ha kell egyáltalán – különösen a vidiklippel együtt lenyűgözően hipnotikus:

Hogy mi köze a Coldplaynek a Delacroix képhez, az hosszas dalszövegelemzés tárgya lehetne – röviden annyi, hogy az albumon lévő számok egy része is a forradalomról és háborúról szól, és a lényeg, hogy viva la vida, az élet nehéz, de soha ne add fel, és mindig csak kövesd a helyes utat (ja, oké, köszi!).

Arról jutott eszembe, hogy írhatnék erről a képről, hogy jön hozzánk a védőnő, amit én csak úgy szoktam mondani, hogy támad a védőnő. De ez a „Szabadság” vajon támadónő vagy védőnő?

Delacroix ezt a festményt a forradalomra való megemlékezésként festette, de nem a nagy 1789-es, hanem az 1830-as júliusi forradalom iránti támogatása kifejezéséül. A népet győzelemre vezető nőalak többféle allegóriaként is felfogható, például Franciaország megtestesítőjeként (akinek neve Marianne), a diadal istennőjeként, vagy a gyengébb (de erkölcsileg magasabban álló) fél győzelmeként az erősebb felett. Az utána vonuló emberek a társadalom minden néprétegét képviselik a legszegényebbektől a leggazdagabbakig, akiket egyesít a forradalmi hevület meg az eltökéltség (meg a félpucér nő). Előttük a monarchia legyőzött védelmezőinek hullái, mögöttük a Notre Dame, Párizs legemblematikusabb épülete (ekkor az Eiffel-torony még nem állt).

 

Ahogy elnézem a képet, a két oldal képviselőit nem igazán választja el semmi egymástól – az elesettek sem kevésbé szimpatikusak, ugyanolyan karakteresen vannak megformálva, és a diadalmenetben résztvevők sem tűnnek nemesebb vagy kifinomultabb jellemeknek. Mintha a mű fő témája sokkal inkább a káosz és a vérontás, a korábban békésen együtt élő hétköznapi emberek brutális egymásnak ugrása, mint az igazság vagy a szabadság győzelme lenne. Az egyetlen különbség a két oldal között, hogy akik győzedelmeskednek, azok az erősen idealizált, karizmatikus, istennő beütésű vezetőt követik – csendben, de határozottan munkálkodnak az aktuálpolitikai áthallások – , mert arra rá van aggatva a „SZABADSÁG” jelző. (Mondjuk megértem, a szabadság tényleg jó dolog, sír is az ember, amikor vége van és vissza kell menni dolgozni.) De azért valahol olyan visszás az, hogy a „szabadság” az, ami vezet minket, és amit birkaként kell követnünk, ha érvényesülni akarunk, nem? Milyen szabadság ez, minek a szabadsága – nem csak egy másfajta uralom alá való besorolódás? Persze minden rendszerváltás erről szól, úgyhogy meg se kéne lepődnöm.

 

Reklámok