Címkék

, , , ,

Carlo Crivelli: Trónoló Madonna gyermekével (1475)

Kicsit még gótikus, kicsit már reneszánsz, kicsit bizánci, na de álljunk csak meg, látott már valaki ezeknél boldogtalanabb lelkeket a világon?! A kis Jézus mentségére legyen szólva, hogy ekkoriban a művészek még igencsak küzdöttek a gyermeki anatómiával – egyszerűen nem bírták feldolgozni a tényt, hogy a gyerek az nem kicsinyített felnőtt, hanem sajátos arányokkal és vonásokkal rendelkezik. Egy teljes blogot is szenteltek a témának (Ugly Renaissance Babies), iszonyú vicces, de sajnos egy ideje nincs rajta új tartalom. Ez után akár meg is nyugodhatunk, hogy Crivelli Jézusa nem is olyan ronda.

Viszont a Madonna sem a szende szűz profilját mutatja épp – úgy van öltöztetve, mint egy bizánci királynő, és királynőhöz mérten fintorog is (vagy mai párhuzam:)

, és kényeskedve tartja el az ujját az almától. Az alma egyébként ebben a kontextusban nem annyira a bűnbe esés, mint az annak terhe alól való megváltásnak a jele. Jézus ezt az almát megfogja, mintha bevállalná a feladatot, de Madonna kissé undorodva veszi tudomásul. Jó, tessék, ezt a szerepet osztottátok le, de azt már ne várjátok, hogy jó képet is vágjak hozzá.

A festmény színvilágát erősen az aranydominancia jellemzi, ami a pompa, az isteni sugárzás, meg ilyesmik jele. Más részről a keresztények (főleg a gótika idején) határozottan elítélték a csillogást, a pénzhez és hasonló anyagi javakhoz való ragaszkodást. Míg például a vagyonfelhalmozás tiltott volt, az ehhez hasonló festmények megrendelése (vagy gigantikus katedrálisok emelése) már az Isten iránt érzett határtalan szeretet kifejezőeszköze volt. Tehát éljünk csak krisztusi szegénységben, de ha már abszolút nem megy, akkor ha istennek ajánljuk a szemtelen gazdagságunkat, az úgy még jobb. Vagy ehhez hasonló őszinte gondolatok vezérelhették ezeket az egyházi és világi méltóságokat.