Címkék
brit, csata, dekadencia, hajó, romantikus, Turner
Joseph Mallord William Turner: A Temeraire utolsó útja (1839)
A Temeraire legendás hadihajó volt, aminek például különösen nagy jelentősége volt a britek 1805-ös trafalgari győzelmében is. A képen viszont nem egy diadalmas csata közben láthatjuk, hanem a végső útján, amelyen egy kis gőzös bevontatja egy londoni kikötőbe, hogy bezúzzák. Hát, ez így elég szomorúan néz ki. Legalábbis lehetett volna kevésbé drámai módon is megfesteni, de Turner hülye lett volna nem kihasználni az alkalmat egy jó kis szívszaggatásra, nemhiába volt romantikus – nem pedig valami kimért klasszicista.
A kép tele van képi utalásokkal, amik a drámai hanyatlást érzékeltetik, hogy ezáltal ne csak hatásosabb legyen, hanem szimbolikus is – a brit tengeri hadierő hanyatlásának szimbóluma. A jelenet mikor máskor is játszódhatna, mint naplemente idején (pedig a valóságban hajnalban vontatták be a Temeraire-t), ez gondolom, nem is szorul bővebb magyarázatra. A két hajó párosa minden tekintetben kontrasztos – a régi, dicsőséges múltú, sejtelmes homályba borult, szellemszerű, fehéren világító hadihajót egy igen prózai külsejű, kicsi, fekete, jelentéktelen gőzös vontatja utolsó útjára. Múlt és jövő. A jövő nem annyira szimpatikus, viszont elkerülhetetlenül győzedelmeskedik a múlt felett – nem csak a gőzhajó élénk pöfögése mutatja élettel teliségét (szemben a kísérteties, elhomályosuló régi hajóval, ami a régi emlékeket szimbolizálja), hanem a felbukkanó hold vízre vetülő sugara is előbb-utóbb kiszorítja az egyre inkább horizont mögé bukó napot.
Turner szívéhez különösen közel állt ez a műve, egyszerűen csak „drágám”-nak nevezte – megfestésekor a 63 éves festő valószínűleg túlságosan is azonosult tárgyával, a dicsőség és a csillogás mulandóságával, és saját halálának közelségével. Nemcsak szimbolikus jelentése, de szépsége miatt is figyelemreméltó mű: Turner nagyon szépen megmutatja, mi az amiben kiemelkedő művész volt – az időjárási, természeti elemek pontos megfestésében, ami viszont nem akadályozta meg abban, hogy az éghajlati jelenségekhez lírai, emberi hangulatokat társítson.
Nem csak neki tetszett különösen ez a kép – egy 2005-ös BBC-s közvéleménykutatás szerint ma is ez a britek kedvenc műve.
KÉPMUTATÓ 
azt honnan lehet tudni, hogy naplemente és nem -felkelte van?
KedvelésKedvelés
Szia, ez egy teljesen jó kérdés, mert két ellentétes logika küzd egymással:
1. Tudjuk, hogy a Temeraire-t Kelet-Londonba vontatták a tenger felől, tehát kelet felől érkezett, és a háta mögött van a Nap (tehát épp kel)
2. Viszont Turner a történelmi hűségből elég sok mindent feláldozott a jelentés oltárán. A felkelő Hold és a lemenő Nap relatív elhelyezkedése egyértelműen arra utal, hogy itt napnyugta van.
Még voltak ilyen húzásai, pl. hogy a valóságban már az ágyúktól, árboctól stb.-től megfosztottan vontatták be, illetve igazából két gőzös húzta, és a beceneve sem “Harcos” volt (mint az ő eredeti címében) – de ezeken mind módosított, mert nem a narratíva pontosságára akarta helyezni a hangsúlyt, hanem a drámai hangulatra.
Ehhez az kellett, hogy lemenjen a Nap, a hajó szép pompás legyen és egy gőzös vontassa (az ellentétek egyensúlya miatt)… Különben valószínűleg realista festő lett volna, és nem romantikus.
Mennyire volt meggyőző? Erőltetett magyarázkodás?
KedvelésKedvelés
tökéletesen elégedett vagyok a válasszal, köszönöm. Még azon gondolkodtam, de ez igazából elvisz a festménytől, hogy mások-e a fények naplemente vagy napfelkelte közben a tengernél.
KedvelésKedvelés
Igen!
http://www.livescience.com/34065-sunrise-sunset.html
Tehát napközben a szmog meg por meg minden jobban felkavarodik a légkörbe, míg éjszaka leül mindez. Emiatt reggelre tisztább az ég, tisztábbak a színek is, jobban kivehető a Nap is, este kicsit kaotikusabb, összemosódóbb.
Nem reprezentatív felmérésem szerint még naplementekor sokkal lángolóbb, vörösebb az ég.
KedvelésKedvelés