Címkék

, , , , ,

Kek_farmervasznak_mestere

A Kék Farmervásznak Mestere: Utcagyerek lepénnyel (1680-1690)

Rejtélyes neve ellenére nem gótikus mesterről van szó, hanem itáliai barokk művészről. Műveit eddig más festők munkáinak tekintették, de nem olyan rég óta az okos emberek számon tartanak 10 festményt ugyanannak az ismeretlen művésznek az alkotásaként, köztük ezt a kisfiút is. Egyébként szinte az összes képén vannak gyerekek. És mind szegények. És többnyire farmert hordanak.

Kek_farmervasznak_koldus

Hogyhogy, a farmert nem Amerikában találták fel, mondjuk Levi Strauss, és a legtrendibb ruhadarab 100 éve? Nem egészen. Igaz, hogy ma 20.000 forintot is ki lehet fizetni a kisfiú dzsekijéért, de valójában a farmer mint viselet Genovában terjedt el, körülbelül az 1300-as évektől. És nem divatból – eleinte ponyvaként használták, mert strapabíró volt és jól bírta a mindenféle időjárási viszonyokat. Ugyanezen tulajdonságai miatt előbb-utóbb elterjedt emberi ruhadarabként is, a legszegényebbek körében. Az angolszász világban ismert jeans szó is innen ered, a Genova torzított alakja. Többet beszélni az öltözködésről unalmas és érdektelen lenne. Nem vagyok divattörténész, viszont szociológus igen. Tehát a kisfiú.

Szegény, az egy dolog. Láttunk már szegényeket korábbi képeken is, kifejezetten népszerű téma volt. Viszont ezeket a műveket gazdagok rendelték, és úgy mutatják be a parasztokat, hogy a témától kellő távolságot lehessen tartani – bunkók, részegek, arrogánsak, például ilyenek:

Adriaen_Brouwer_parasztok

És akkor ha a megrendelő ránézett, megnyugodva konstatálhatta, hogy ő nem ilyen. Viszont a kék farmeres képeken nem jut eszünkbe ez, intenzív érzelmi bevonódás, empátia érződik a festő részéről. Egy nagyon aranyos kisgyereket látunk, aki elképesztő nyomorban él, és szemmel láthatólag a sírás határán van. Ki lehet az, aki ilyen képeket rendelt? A gazdag? Minek, attól csak szarul érezné magát, hogy ekkora nyomorban él ez a cuki kisfiú, ő meg nem tesz semmit. A szegény? Na persze. Nem, senki nem rendelt ilyet. A festő magától festette meg. Pont ebben a korban, a barokk vége felé kezdődött egy ilyen szocio-művészeti mozgalom – bizonyos művészek, főleg, ha már elég jólétben éltek a korábbi megrendeléseiknek köszönhetően, elhatározták, hogy eszköztárukat szociális célok szolgálatába állítják. Felismerték, hogy a művészeknek hatalmuk van, az általuk a világról megfestett kép nagyban hozzájárul az emberek világról alkotott aktuális képéhez. Persze, hogy nem látják a vezető rétegek a tomboló szegénységet, ha senki sem mutatja meg azt. A társadalmilag elkötelezett művészet – ami ma olyan elterjedt, szinte csak ilyen művek születnek – igazából ekkor kapta az első nagyobb löketet. És ez egy nagyon fontos dolog, nem csak a művészet szempontjából, hanem az egész jóléti társadalmi fejlődés és a szociális juttatások kialakulása terén is. Na, tegye fel a kezét, aki még azt gondolja, hogy a művészet önmagáért való burzsoá hülyeség!

Advertisements