Címkék

, , , ,

Eugéne Delacroix: Algíri nők (1834)

Delacroix nemcsak az orientalizmus fő képviselője és terjesztője volt, de új értelmet is adott a romantikus művészetben elterjedt orientalista eszménynek – lehetősége adódott, hogy az “egzotikus, nemes vademberek”-ről ne csak ábrándozzon és olvasgasson, hanem marokkói utazásai során közelebbről is megismerhette az arab kultúrát. Úgy, mint Gauguin, ő is részben a francia civilizáció és városi lét elől menekült keletre, csak Delacroix kicsit szisztematikusabban, tervezettebben tette ezt.

Már kicsi korától fogva, majd szülei halála után is Talleyrand szoros pártfogásában állt – aki nem csak a család barátja volt, de nem alaptalan feltételezés, hogy valójában Delacroix apja is (például mert a név szerinti apja impotens volt Eugéne fogantatásának idejében). A befolyásos diplomata segítségével így részt vehetett egy Észak-afrikai diplomáciai küldetésen, ami innentől kezdve egész művészetét meghatározta. Lenyűgözték a helyi emberek, ruhák, a természet szépsége, bár józanul feljegyezte azt is, hogy az emberi jogok és egyenlőség terén még van mit fejlődni ezeknek az országoknak.

Művészetileg a legnagyobb problémája az volt, hogy a muzulmán nőket nem lehetett lefesteni – tetőtől talpig fátyolba burkolóztak, ha pedig távolról, titokban próbálta lerajzolni őket, azonnal észrevették és szóltak a férjeiknek. Háremekbe és bordélyházakba pedig európai embert nem engedtek be. Algériában egy kereszténységről muzulmán hitre tért férfi beengedte a háremébe, ott készíthette el az Algíri nőkhöz a vázlatokat. Ezáltal Delacroix lehetett az első európai festő, aki hitelesen meg tudott festeni egy ilyen helyet, amelyről minden férfi ekkoriban csak álmodozott. Ennek ellenére még ő is torzít egy kicsit az európai ízlés és sztereotípia kedvéért, mert egy valódi háremben a nők sosem csak ültek, és várták, hogy megjöjjön az uruk, mint a festményen. Általában hatalmas nyüzsgés volt egész nap, a gyerekek rohangáltak fel-alá, a tétlen vízipipázás jól néz ki, de nem igazán adja vissza a valóságot. Delacroix sem bírta ki, mint később Gauguin, hogy egy kicsit ne a saját vágyainak és az európai kultúrában elterjedt prekoncepcióknak megfelelően mutassa be az amúgy is csodás Keletet. Csak nála ez nem a kiábrándulásból fakadt, hanem valószínűleg még tökéletesebbnek és művészeti ideáljainak megfelelőbbnek akarta bemutatni a jelenetet.

Advertisements