Címkék

, , , ,

Auguste Rodin: Az örök tavasz (1884)

Az az igazságos, hogy miután Rodint jól elküldtük az anyjába, adjunk neki is egy esélyt.

(Vagy inkább… cincáljuk még egy kicsit! „Folyton szoknyák után kutató szemei mintha kocsányon csüngtek volna, amikor dolgozott, orrát hol az agyaghoz, hol a modellhez nyomta. Orrát mondtam volna? Inkább azt kellett volna mondanom: vadkanagyarát, amely mögött jéghideg kék tekintet meredt” – Paul Claudel, Camille bátyja visszaemlékezésében. Igaz, már róla is megvan a véleményünk.) 

Ez a műve például nem csak az önfeledt enyelgésről, hanem a szerelem tragikus oldaláról szól – még ha a történet ismerete nélkül ez nem is látszik elsőre, csak egy (kissé talán túl teátrálisan egymásba gabalyodott) szerelmespár ölelkezése-csókolózása. Ez az összeborulás viszont végzetesnek bizonyul, ugyanis a szobor Paolo és Francesca figuráját mintázza, Dante Isteni színjátékából (valós történet alapján), egészen pontosan a Pokolból. Szerelmükkel csak egy baj volt, hogy Francesca Paolo bátyjának a felesége volt, aki rájuk talált a fent bemutatott testhelyzetben, és gyorsan igazságot szolgáltatott, tehát megölte őket. (Akit érdekel, hogy ennek milyen hatása van a középiskolások aktuálproblémáira, utánajárhat itt.)

Tehát ez a végtelenített momentum, az “örök tavasz” valójában egy fájdalmasan rövid és brutálisan végződő pillanat volt, és ennek ismerete csak még drámaibbá teszi az önfeledt ölelésbe burkolózó, szép, fiatal szerelmesek látványát. Vagyis Rodin szerint a szerelem és a boldogság csak ugyanolyan illúzió lehet, mint az, hogy a tavasz örökké tart? Illetve természetéből fakadóan pusztulást hoz és tragikus?

Erősek az áthallások a Claudellel való kapcsolatával is (pedig a szobor elkészülte után még 8 évig együtt voltak!), érződik, hogy azért Rodin is vívta a maga küzdelmeit, csak inkább mitikus magasságokba (mélységekbe) távolította magától. Vagy lehet, hogy inkább csak múzsaként volt rá szüksége Rose Beuret mellett? Ha a Rodin és Claudel “szerelme” nem lett volna ilyen szélsőséges, szenvedélyes és szenvedéssel teli, valószínűleg nem is hozott volna létre ilyen érzéki és impresszív alkotásokat. Erre nem megint ugyanoda lyukadtam ki, hogy milyen önző görény volt?!

(Megígérem, legközelebb megpróbálom helyreállítani megtépázott hírnevét.)

Reklámok