Címkék

, , , , ,

Edgar Degas: A balett operazenekara (1872)

Egészen magától értetődőnek tűnik ennek a műnek Lautrec Jane Avril-plakátjával történő összehasonlítása. Úgyhogy aki nem emlékszik arra, gyorsan járjon utána, például írtam is róla. Ugyehogy? És persze a rengeteg hasonlóság után rögtön feltűnnek a különbségek is, de a hasonlóság sem csak véletlen egybeesés, hiszen a két festő nem csak kortárs volt – mindkettő jól szituált, nemesi származású francia – , de Lautrec művészetére is talán a legnagyobb hatással Degas volt. Státusuknak és anyagi lehetőségeiknek köszönhetően hasonlóan elit helyekre is jártak.

Mindkét képen a leghangsúlyosabb tárgy a nagybőgő csigája – Lautrecnél egy teljes keret indul ki belőle, Degasnál nem olyan fontos kompozíciós elem, viszont olyan, mintha egy képi játékként a középső zenész fülét képezné kinagyítva, talán ezzel is a kép zeneiségét, a két műfaj összefonódását jelképezve. Lautrecnél az egyetlen főszereplő a a táncosnő, Degasnál viszont két határozottan elkülönülő és ellentétes térfél van: a fekete ruhás férfi zenészeké és a légies, fehér ruhás balerináké. A férfiak portréi egyébként zenész ismerőseit ábrázolják- az ő realisztikus megformálásuk még ellentétet képezhet a balerinák transzcendens, kicsit homályos, kicsit angyali alakjaival. Tehát mind a két kompozícióban ott vannak az iszonyú izgalmas tagolások és ellentétek, csak más megoldásokkal, egészen más összhatással. Illetve mindkét művön a mozgás, a tánc, a zeneiség központi elemek – tulajdonképpen az új interdiszciplináris művészeti irányzatok úttörői.

A téma első (1869-es) verzióján látható még Désiré Dihau fagottművész is, Degas jó barátja, aki haláláig magánál is tartotta ezt a képet:

Orchestra of the Opera - Edgar Degas

A még kísértetiesebb hasonlóságok kedvéért, Dihau Lautrecnek is jó barátja volt, például az akkor már etalonnak számító, ismert fagottos kottájának, a Régi Históriáknak a borítóját is Lautrec tervezte:

A városi legendák szerint a cilinderes alak Dihau, aki Jean Goudezkit, a szövegírót (maci) vezeti pórázon a párizsi Akadémia felé. Ezzel Lautrec arra utalt, hogy a kultúra fellegvárához vezető úton az írónak a kissé mocskos száját be kell fogni, de szoros felügyelettel az úriember Dihau el tudja vezetni odáig – ezen a heccelődésen a kortársak pedig jól szórakoztak.

Advertisements