Címkék

, , , ,

mylastdoor

Georgia O’Keeffe: Az utolsó ajtóm (My last door) (1952)

Miután Jane már rég meghalt, és Jesse egyre mélyebbre és visszafordíthatatlanul kerül mindenféle bonyodalmakba, a 3. évad egy flashback-kel kezdődik, a Georgia O’Keeffe Múzeum látogatásáról. Jane még a 2. évadban fűzi Jesse-t, hogy menjenek már el, végső meggyőző érvként azt hozva fel, hogy O’Keeffe művei olyanok, mint a vagina. Valószínűleg a virágosakra gondolt:

Piros kánna (1924)

Ehelyett Jesse bámulhatta egymás után ugyanannak az ajtónak a változatait (az sajnos hiányzik a bevágásból, amikor ezt a képet nézik, a legelején), punci nélkül. Nem érti, minek festi meg valaki ugyanazt az ajtót ezerszer, szerinte legfeljebb  azért, hogy egyre jobb legyen, amíg nem tökéletes – mint ahogy ő is folyamatosan arra törekszik, hogy jól cselekedjen (tulajdonképpen ő az egész sorozat lelkiismerete), ennek ellenére a dolgok egyre rosszabb irányba fordulnak, és akaratlanul is újabb és újabb gyilkosságokat hajt végre, vagy legalábbis okoz.

Jane számára viszont ez a kép az otthont jelenti, annak a biztonságát, állandóságát, aminek megfestésével kimerevíti, állandóvá teszi ezt az érzetet. Én sokat gondolkodtam, hogy ez egy nyomasztó vagy otthonos hely, bár ha megnézzük Georgia O’Keeffe házát (ahol a múzeumot nyitották), kicsit könnyebben megérthetjük a kép hangulatát:

A mű a maga totálisan leegyszerűsített vonalaival és színeivel tökéletesen visszaadja azt az új-mexikói félsivatagi atmoszférát, ami a fotón is látszik – az erőteljes fényhatásaival, kontrasztjaival, ahol a vakító fénnyel szemben a fekete valóban nyugalmat, biztonságot jelent. És Malevics Fekete négyzete is új értelmet kap – amellett, hogy egyértelműen volt valamilyen hatással O’Keeffe ajtajára, ez az ajtó valahol pont az ellenkezőjét mutatja: ez NEM egy fekete négyzet, akkor is, ha elsőre annak tűnik, nem is csak egy ház, ez az otthonom, az én világom.

Advertisements