Címkék

, , , ,

Henri Matisse: Csendélet kék terítővel (1909)

Nem, kedves Henri, akármilyen unalmas címet is próbálsz neki adni, nem veszem be, hogy ez egy sima csendélet egy kék asztalterítőn. Az egész kép maga a minta, aminek a tárgyak ugyanúgy részei, mint a motívumok. Színek, formák és anyagok. Nincsenek árnyékok, dimenziók vagy síkok. A kancsó, az üveg és a gyümölcsöstál csak színbeli ellenpontot adnak a kék vászonnak, a formáik meg mintha a vászon mintáit reflektálnák. Igazából mindegyiknek az alakját valahogy felfedezzük az anyag mintázatában is – akár az üveg nyakát, vagy a gyümölcsöket, vagy a kancsó csőrét. Illetve a kétféle kompozíció is ellenpontozza egymást: a tárgyak szigorúan egyenesen álló csoportja (annak ellenére, hogy nincs semmi, ami stabilan tartaná őket), szemben a textil örvényszerűen kavargó, organikusabb mintázatával. Tehát olyan, mintha kétféle valóság lenne, amik egymásnak megfeleltethetőek, de egyben egymással szembeállíthatóak is – nem biztos, hogy az egyik az igazi, a másik meg csak ennek az árnyéka vagy tükre, lehet, hogy mindkettő igazi… vagy mindkettő csak kép?

Lényeg, hogy ebben az egész kékségben van valami hipnotikus, ami miatt el lehet bambulni hosszú perceken keresztül. Rákényszerít, hogy elvonatkoztass a valóságról alkotott képzeteidtől, inkább csak hagyd, hogy belevigyen az örvénylő mintázataiba. Talán azért, mert maga Matisse is teljesen odavolt a különféle textíliákért, szenvedélyesen gyűjtötte is őket. Ezért is lehet, hogy képeinek témája tényleg maga az anyag, és nem csak kompozíciós elemként szerepel. Sokkal inkább az anyag színeiben és mintázatában rejlő harmóniának a kifejezésére, mint a valóság visszaadására koncentrál (ezen ugye a 20. századra már nem lepődünk meg?).

Ez a fajta felfogás része az általa alapított mozgalom, a fauvizmus alapelveinek (magyarul Vadak, köztük pl. Czóbel Bélával, és az egész Nyolcak is ebben a stílusban alakult). A mozgalom festői leginkább arra törekedtek, hogy kiiktassák a harmadik dimenziót, tehát a perspektívát, és harsány, egymástól élesen elkülönülő színeket vittek a vászonra. A színek közötti átmenetnek helye nincs, mert minden színt egyenrangúvá kell emelni, hogy így teljességükben érvényesülhessenek. (Igazságot a keményen dolgozó kisszíneknek!)

Illetve, a tágabb kontextus kedvéért, a kép a szentpétervári Ermitázsban, Andy Freeberg munkásságának részeként (nagyon sok Matisse-mű van egyébként Oroszországban, mert egy Szcsukin nevű orosz műgyűjtő még a század elején ügyesen bevásárolt):

A művész további szép teremőrös kompozícióit itt lehet nézegetni. Szerintem nagyon kedves projekt.

Advertisements