Címkék

, , , ,

Magdalena Abakanowicz: Katarsis (1986)

Magdalena Abakanowicz a mai napig aktív, világszerte ismert lengyel szobrász. Arisztokrata lengyel-orosz családból származik, lengyel anyától és oroszországi apától (apja ősei a mongol Abaka-kánig visszavezethetőek, innen ered a család neve). Magdalena életének egyik meghatározó eseménye Lengyelország megszállása a náci Németország által, amikor 9 éves volt. Rá és kortársaira egyaránt igaz, hogy a háború gyermekként érte őket, viszont az őket ért megrázkódtatások és különleges helyzetek miatt kénytelenek voltak idejekorán felnőni, felnőttként viselkedni, önálló döntéseket hozni. Emiatt művészgenerációjára általánosan igaz a szemlélet, miszerint ők felelősek a lengyel művészet minőségéért, ők döntik el fejlődésének irányát, ők felelnek az eszményeiért.

Már gyerekkorában is gyakran hozott létre különféle tárgyakat, azonban ez a tevékenysége saját bevallása szerint inkább félénkségből, bizonytalanságból fakadt – amikor vendégek jöttek a családhoz, ő inkább elmenekült otthonról, az általa alkotott tárgyakat otthagyva, hogy a szokásos idióta kérdésekre (“És: hogy tetszik a suli?”) inkább azok válaszoljanak helyette. Környezete ezt tévesen művészi önkifejezésként értékelte, és rábeszélték a művészeti tanulmányokra. Művészeti egyetemi éveit azonban végigszenvedte, nem szerette az intézményt a rengeteg szabály és előírás miatt. Azóta is hevesen tiltakozik a művészet és az élet rendszerbe foglalása, szabályok közé szorítása ellen.

Giuliano Gori pedig lelkes művészetpártoló, aki óriási méretű és kiemelkedő minőségű kortárs művészeti anyagot gyűjtött össze, és a mai napig is kiállít Cellében, Olaszországban található birtokán, ami az Appeninek lábánál helyezkedik el. (Innen tehát a szép táj, ami elég szép összhangban van Abakanowicz furcsa szobraival.) A nyolcvanas években felkért neves szobrászokat (úgymint Richard Serra, Denis Oppenheim, Robert Morris stb.), hogy a birtok hatalmas parkjában válasszanak ki maguknak egy területet, melyen kiállítanak egy szobrot vagy installációt. Abakanowicz is a felkért művészek között volt, ő (az örök lázadó) azonban ezt az ajánlatot visszautasította, viszont kiszemelt egy mezőt a birtok szélén, melyre elvállalta, hogy kiállít 33 emberi méretnél nagyobb bronzszobrot.

Az ember alakú, de térdnél és nyaknál elvágott, kar nélküli szobrok viszonylag rendezett sorokban állnak a gyümölcsös melletti mezőn, a gyönyörű táj előtt. Messziről nézve beleolvadnak a környező gyümölcsfákba, mivel a felületük a fák törzsét idézi. Közelebbről azonban méretük, felületük, alakjuk és regimentszerű sorakozásuk miatt fenyegetővé válnak. Ahogy a látogató belép a sorok közé, csak még jobban nyomasztja a hatalmas méretű hadsereg tömege, amint ránehezedik, ahogy mindenre készen, akár valamilyen felsőbb parancsra támadásba képesek lendülni. Ez eddig inkább nyomasztó, mint katartikus – mégis mi okozhatja itt a katarzist? Leginkább az, hogy ha valaki közelebb megy, ráébred, hogy hiszen ez a sereg nemcsak bronzból van, de térdtől lefele a földben állnak, se fejük, se kezük, tehát képtelenek bármiféle kárt okozni. Bár a fej nélküli sereg okozhat egy másfajta szorongást is, magának a tömegnek a fenyegető erejét – hiszen egy tömegben (legyen az hadsereg, tüntetés, vagy akár a névtelen trollok a neten) az egyéniség feloldódik, az ész uralma és az önkontroll megszűnik, és tagjai valóban fej nélkül követik az adott vezető utasításait.  Így az illatosan virágzó gyümölcsfák és ártatlanul csicsergő madarak között van alkalmunk elgondolkodni korunk szociálpszichológiai problémáin és aktuálpolitikai kérdésein is. Nincs menekvés.

Reklámok