Címkék

, , , , ,

Caravaggio (Michelangelo Merisi): Salome Keresztelő Szent János fejével (1609-10 k.)

Meg akartam spórolni a történet ismertetését egy elegáns Wikipédia-linkkel, de nincs semmi, csak egy borzalmas lexikon-cikk. Úgyhogy lécci valaki írja meg a Wikipédia-szócikket most.

Tehát röviden: Keresztelő Szent János megjegyezte Heródes királynak, hogy az bocsi, de sérti a zsidó törvényeket, hogy a halott bátyja feleségével, Heródiással összeházasodott. Erre Heródes begurult, börtönbe vetette Jánost, viszont Heródiásnak ez sem volt elég, rögtön meg akarta öletni őt. Viszont ezt Heródes nem merte megtenni, mert félt a népharagtól. A királyné Ördögi Tervet eszelt ki, egy nagy bulin odaküldte a lányát, Salomét, táncolni a király elé. Erre a király úgy elájult, hogy azt mondta, kérjen bármit, teljesíti. Az balga leány erre mit kért? Keresztelő Szent János fejét, pedig nem ártott neki semmit – Salome csak követte az anyja utasítását. Heródes ezután kicsit kínosan érezte magát, hiszen mégsem vonhatta vissza a nyilvánosan tett ígéretét, úgyhogy hozatta Jánost és nyissz. Így lett Saloméből a keresztény vallás leggonoszabb nője, a sátáni femme fatale. Pedig igazából mi mást tehetett volna, mint hogy szót fogad az anyjának, nem? 15 évesen.

Szóval ennek ellenére a művészetben is többnyire megmaradt ilyen negatív figuraként, és itt Caravaggio művén sincs ez másként. Egy kihívó, gátlástalan ribancként kerül bemutatásra (és Caravaggio tényleg úgy öltöztette fel, mint ahogy a korabeli kurtizánok néztek ki), a melle kibuggyan a mélyen dekoltált ruhából, vörös kendőt hord (ami a vér és az erotika színe egyszerre), és már-már mosolyogva, teljesen szemérmetlenül szemez velünk. Nem szégyelli magát. És tuti nem 15 éves kislány, hanem legalább tízzel idősebb, egy nő, aki tisztában van azzal, hogy a szépségével és csáberejével milyen pusztításokra képes.

Mögüle egy idős szolgáló kukkant ki, és teljesen szenvtelen arccal vizsgálja a levágott fejet – mintha azt mondaná, hogy „Hm, na milyen a mai termés?  Nem rossz, nem rossz…”, vagy mint a boncorvos a hullát, szigorúan tudományos érdeklődéssel. A két alak – a fiatal és az idős nő – képi megjelenítése különösen beszédes: olyan, mintha egy testből két fej nőne ki, sőt, Salome úgy eltartja magától a tálat, hogy úgy tűnik, mintha azt a szolgáló tartaná. A kéz megfestése sem segít eldönteni a „ki tartja…?”-kérdést, mert ahhoz túl öregnek tűnik, hogy a fiatal nőé legyen, az idősebbhez meg túl fiatal. Ezt elég könnyű egyfajta „vanitatum vanitas”-utalásnak tekinteni: akármilyen végzetes erejű a szépség, pár év alatt elillan és elveszíti mágikus vonzerejét.

Még a harmadik figura, a hóhér is különös, és egyáltalán nem szokványos. Egy fiatal, szimpatikus srác, aki szemmel láthatólag szakmát tévesztett, mert eléggé megrázta, amit tett. A válláról verejték csurog le, és megrendülten nézi az általa levágott fejet. Ő az egyetlen, aki kegyeletet is tanúsít, ennek a kifejezése a keresztként a halott fölé tartott kard markolata.

Szent János feje pedig sokak szerint maga Caravaggio önarcképe, aki elég szarul érezte magát ekkoriban, élete utolsó éveiben – miután gyilkosság miatt városról városra kellett menekülnie, majd igen rejtélyes, és valószínűleg nem természetes körülmények között meghalnia.

És még érdekesebb lesz ezzel a képpel összehasonlítani egy másikat ugyanebben a témában, na ez lesz a következő írás.

Reklámok