Címkék

, , , ,

Artemisia Gentileschi: A festészet allegóriája (1620-30)

Először is Artemisiáról. Az első női festő, akit felvettek a firenzei Akadémiára. Tehetsége alapján felvehették volna sok más helyre is, de azért mégis mit képzel, hogy nő létére, na. Festményeinek nagy része messziről kerüli a szelíd és ártatlan női témákat, mint a csendélet, tájkép, Én kicsi pónim meg ilyesmik, ehelyett volt bátorsága monumentális biblikus és mitologikus témákat festeni (nő létére). Amiken többnyire erős és határozott és végzetes nők végeznek tehetetlen férfiakkal – olyan történetek interpretációin, mint a Jáhel és Sisera, vagy a Judit és Holofernész.

Jáhel és Sisera (1620) – a Szépművészeti Múzeum gyűjteményében

Itt például Jáhelként ő maga az, aki szinte élvezettel gyilkolja meg brutálisan a kegyetlen Siserát, akiben pedig legtöbben Artemisia szeretőjének portréját vélik felfedezni – úgy tűnik, épp összevesztek valamin.

Ezt a feminista hozzáállását nagyrészt megalapozták fiatalkori tapasztalatai. Apja ugyanis – Orazio Gentileschi, aki Caravaggio barátja és követője volt, majd Artemisia is az egyik legtehetségesebb caravaggistává vált – amikor felismerte lánya tehetségét, egy másik festőt bízott meg Artemisia művészeti tanításával. Jegyezzük is meg a nevét, mert nagy görény volt, Agostino Tassi. Tassi úgy gondolta, az csak természetes, hogy az oktatás részeként megerőszakolja a szűz festőnőt, és ellop egy festményt a Gentileschi háztartásból. Ezután Artemisia egy ideig fenntartotta a szexuális viszonyt Tassival, mert azt remélte, csak úgy jöhet ki ebből a szégyenből, ha feleségül veteti magát. Ez a férfinak eszébe sem jutott, például mert mint kiderült, házas volt. Amikor Orazio megtudta mindezt, pert indított Tassi ellen, erre Tassi Artemisiát prostinak kiáltotta ki, akit viszont kőkemény nőgyógyászati vizsgálatoknak és ún. torturának vetették alá. Az eljárás során bőrszíjakkal szorították el fokozatosan az ujjait, mert azt gondolták, hogy aki ezek után is ugyanazt állítja, mint eredetileg, az igazat mond. Nem kicsit brutális módszer, különösen egy festő esetében. Tassi bűnösnek bizonyult, sőt, még az is kiderült, hogy épp a felesége megölését és további Gentileschi-képek ellopását tervezte. Ehhez képest csak 1 év gályarabságra ítélték, és még azt is sikerült elsunnyognia. Fölösleges mondanom, hogy dögöljön meg.

Tehát azt hiszem, megérthetjük Artemisia felfogását a női-férfi viszonyokról. Nemcsak a férfiakra volt dühös, hanem a női alárendeltségre és elnyomásra is, ezért a maga eszközeivel megpróbált küzdeni is ez ellen. Például ezen a képen sem csak egy allegorikus alakot látunk, hanem a saját alakját – egyáltalán nem olyan elszállt, transzcendens allegóriaként, ahogy azt illő lett volna megfesteni, hanem teljesen konkrétan saját magaként. Ez egy elég erős állítás, hogy egy nő kijelenti, hogy a festészet lényege, összegzése stb. én magam vagyok. Én, a NŐ, nagy mellekkel és seggel, a magam minden nőiességével. Azok a hegyes cuccok előtte nem tudom pontosan, mik lehetnek, de szerintem orvosi eszközök, például valamilyen fogó ott legelöl. Lehet, hogy ezek a megalázó és minden bizonnyal megrázó nőgyógyászati vizsgálatokra és a torturára utalnak – a művészete nagyban összefügg ezekkel az eseményekkel, mint ahogy látjuk a monumentális biblikus képein is. Pont azért olyan erőteljesek és hatásosak, mert brutálisan van rajtuk bemutatva a jelenkori valóság, a férfi-női viszonyok, a nőiesség aktuális témái. Lehet, hogy ha ezek az élmények nem inspirálták volna, megmaradt volna a középszerűen aranyos csendéletfestészetnél. Könnyebb élete lett volna, ma pedig senki sem emlékezne rá.

Reklámok