Címkék

, , , ,

Arnold Böcklin: Kentaur a falu kovácsánál (1888)

Böcklin azon kevés 19. századi művészek egyike, akik már életükben is elismertek voltak, aztán az utókor számára is – például Hitler egyik kedvenc festője volt. Illetve pillanat, ez talán mégsem hangzik olyan jól… Tehát Hitler kedvenc zeneszerzője Wagner volt, a kedvenc festője pedig Böcklin, akkor Böcklin olyan nagy festő, mint amilyen nagy zeneszerző Wagner… vagy inkább adjam fel a mentegetését? A 20. század második felében divat volt lenézni, de kicsit korábban például Dalíra nagy hatással volt, és Marcel Duchamp is őt nevezte meg, mint a rá legnagyobb hatással lévő művészt (viszont az azóta is vita tárgya, hogy ezt ironikusan mondta-e vagy tényleg). Mindegy, döntse el mindenki magának, hogy szereti-e vagy sem, a fentiek fényében és attól eltekintve.

Egyébként svájci szimbolista festőről van szó, aki leggyakrabban mitológiai témákat festett. Önmagában a mitológia igazából már a századfordulón is elég lejárt volt – abban a korszakban járunk, amikor az olyan kérdések, mint hogy ki kiben, miben hisz, egész nyíltan felmerülhettek. Ezt a hitet lehetett vetni a tudományba, Buddhába, művészetbe ugyanúgy, mint Jézusba vagy a mitológiába. Ez az egyre lazulóbb vallásszemlélet éreztette hatását a művészeten is, ami ezentúl már csak egész máshogy ragadhatta meg a mitologikus és bibliai témákat: nem transzcendensként, magától értetődően mindenek fölöttiként, hanem akár egy meseként/történetként, talán igaz volt, talán nem, döntse el mindenki magának.

Böcklin is ebben a szellemiségben alkotott – itt például egy kentaurt látunk, aki elmegy a falu kovácsához, hogy patkót csináltasson magának. Két dolgon csodálkozhatunk, ha a történetet értelmezni próbáljuk:

  1. Mi az, hogy egy kentaur, egy ógörög mitológiabeli lény, csak úgy fogja magát és besétál egy 19. századi faluba a helyi kovácshoz, mintha mi sem lenne ennél természetesebb?
  2. A kentaurok a lehető legvadabb lények voltak ezekben a mítoszokban, erősek, agresszívek – na majd pont ők fognak a patkóval szarozni, mert feltöri a patájukat az avar?

Na épp ez az. Ez a kentaur már nem az a kentaur. Elvesztette a hatalmát és megszelídült. Már szúrja a lábát a kavics, és ezt nem szégyelli, csak be szeretne illeszkedni a társadalomba, és rendes háztáji patás módjára megpatkoltatni magát. Változnak az idők.

Reklámok