Címkék

, , , , ,

Théodore Géricault: A Medúza tutaja (1819)

Géricault is a romantika úttörői közé tartozott, a nagy patetikus drámák izgatták is a fantáziáját, úgyhogy biztosan nagyon örült a Meduse hadihajó tragédiájának és az azt követő társadalmi botránynak, majd végül megfesthette élete fő művét, és egyben a francia romantika emblematikus alkotását. Merthogy ennek a képnek az előzménye egy igaz sztori, 1816-ból: a  hajó megfeneklett Mauritánia partjainál, majd a heroikus és nemeslelkű kapitány jól cserben hagyta 147 fős legénységét (közülük 1 nő – neki eleve jó lehetett a hajón…) egy irányíthatatlan és ellátmány nélküli tutajon. Ja, illetve volt ellátmány, víz helyett bor, úgyhogy már az első éjszakán húszan meghaltak az összetűzésekben. 13 napig senki nem jött a segítségükre, ezalatt szinte mindenki meghalt, aki pedig nem, az is teljesen kiszáradt ekkorra és kannibalizmusból tartotta életben magát (összesen 15-en). A maradék 15 ember is úgy élte túl az utolsó 5 napot, hogy a legerősebb ember elhatározta, hogy a még életben maradt gyengéket és sebesülteket a vízbe dobják. Igen.

Az esetből nemzetközi botrány lett, és a közvélemény az inkompetens kapitány kinevezésével a nemrég helyreállított monarchiát és a királyt hibáztatta – akkor is, ha neki valójában semmi beleszólása nem volt az ilyesmikbe. A kapitányt bűnösnek találták és halálra írélték, ennek ellenére végül csak 3 évet ült börtönben.

Géricault 25 évesen festette ezt a minden tekintetben monumentális képet (5×7 méteres, a Louvre-ban tessék keresni), miután személyesen felkereste a túlélőket. Azt a jelenetet ragadta meg, amikor a hajótöröttek megláttak egy hajót a horizonton, aminek azonnal megpróbáltak jelezni. A hajó eltűnt, amire a beszámolók szerint a hatalmas öröm végtelen gyászos érzésekbe fulladt, viszont 2 óra múlva visszatért és felszedte őket. A festményen én 18 embert számoltam össze, úgyhogy könnyen lehet, hogy a hajó távozását hárman nem bírták már idegekkel…

A festő még a történeten kívül is rendkívül körültekintő előtanulmányokat végzett a műhöz, például kórházakat meg hullaházakat látogatott, ahol tanulmányozta a hullákat és a haldoklókat a pontosság érdekében. A kompozíció is alaposan kidolgozott, az egészet két piramisforma köré rendezte – a sárga pont pedig a megmentő hajót jelöli:

Nagyon figyelt a drámai, a tragédiához illően komor és sötét színhasználatra, a naturalista hús-színekre – ebben leginkább Caravaggio követője volt ő is, bő kétszáz évvel az itáliai halála után (ennyit a divatról). Egyedül a közeledő hajó felől érkezik valami egészen transzcendens fény, ami tükrözheti azt a reményt, amit a hajótöröttek érezhettek, kontrasztban a tutajon való hánykódás brutális realitásával.

Reklámok