Címkék

, , , , ,

Victor Vasarely: Torony II. (1988)

Jobb, ha azzal kezdem, hogy iszonyú jó hírem van: végre olyan művészet, amihez nem kell tudni semmit! Ugye milyen jó érzés? Nem kell zavartan fészkelődni, hogy egy mitológiai jelenetet hogyan ágyaz bele a 17. századi művész a kortárs holland mindennapokba, és ennek milyen aktualitásait lelhetjük fel 21. századunk Magyarországán. Vagy hogy mit szimbolizál az olajág a 14. századi itáliai festészetben, és mi ennek az archetípusa, és miért van fejjel lefelé. Szerintem nyugodtan beismerhetik a legnagyobb műkedvelők, hogy az ilyen képek roppant kellemetlen pillanatokat tudnak okozni egy instant megválaszolóka (tárlatvezető, katalógus stb.) segítsége nélkül. Főleg, hogy körülöttünk mindenki más szakértőn és élvezettel bólogat – pedig belül ugyanazt gondolják, hogy ezzel meg mi a túrót kezdjek.

Szóval Vasarely nem tornáztatja az agyunkat, nem is hoz kellemetlen helyzetbe senkit. Az egyetlen dolog, amire alapozza a műveit, az az emberi látás. Nem kell gondolkodni, csak nézni. Ezért is nevezte el a művészetét op-artnak, amiből az „op” az optika szó rövidítése. Ez a toronyszerű valami is az optikai csalódásról szól, illetve hogy hogyan érzékeljük azt a képet, amit mutat nekünk: tehát igazából nem is a műről, vagy a művészetről, hanem rólunk! Vannak művei, ahol az alkotásba konkrétan be is vonja a látogatót, mert azt, hogy minek látjuk a képet, a folyamatos mozgásunkkal tudjuk befolyásolni. Ezeknek a jó tudományos kinetikus térkompozíciók nevet adta. Tulajdonképpen lehet ez a fél évszázaddal ezelőtti interaktív múzeum.

Az, hogy ő mindenkit így bevont a műélvezésbe, egy nagyon fontos dolog volt az évszázadokon keresztül uralkodó elitista művészetszemlélettel szemben – nemcsak annyiban, hogy már nem kellett szuperműveltnek lenni egy mű befogadásához, hanem lebontotta az elitizmus másik bástyáját is, a „magas” művészet konkrét hozzáférhetetlenségét a társadalom nagy része számára (már a 19. század végén is voltak hasonló mozgalmak, ezekről majd még lesz szó). Ugyanis direkt a művészet széles körű terjesztése érdekében sablonokat, mintákat dolgozott ki, amik többszörösíthetőek voltak, így több műalkotás születhetett, mint ha egyesével húzott volna meg minden ecsetvonást. Annyira lazán vette a mű „eredetiségéhez” való ragaszkodást, hogy egy egészt műhelyet tartott fenn, ahol az általa kitalált mintákat a segédei rakták össze az általa meghatározott szabályok szerint.

P1040043

Sőt, még ennél is tovább ment! Ha például nézzük ezt a toronyszerű alkotást, valahogy egy tízemeletes panelházra emlékeztet, nem? Ezek a rusnya épületek Vasarelyt is megihlették, egy csomó tervet készített ezeknek a megszépítésére, ugyanígy az esztétika, a művészetre való igényesség terjesztése jegyében. Sajnos ezek a tervek végül nem valósultak meg, viszont a pár éve megindult panelprogramok kitalálói tőle teljesen függetlenül felismerték, hogy a borzalmas szürke betondzsungelek mégiscsak jobban néznének ki, ha legalább színes dzsungelek lennének. Vasarely biztos büszke lenne. Vagy csalódott, mert az övéi jobban néztek volna ki. Vagy egyenesen őt kérték volna fel az újratervezésre.

Reklámok