Címkék

, , , , , ,

Kazimir Malevics: Fehér alapon fekete négyzet (1915)

Na, végre lehet megint fintorogni. Ez? Ilyet még a macskám is tud festeni, szarás közben, fél manccsal. A fintorgás felháborodásba torkollhat annak hallatára, hogy ez a mű nemcsak híres, de ikonikus alkotás, a XX. század egyik legfontosabbja. De miért, mit lehet ezzel kezdeni?

Először is, Malevics ezzel egy nemcsak festészeti, hanem filozófiai irányzatot is teremtett, a szuprematizmust, aminek a lényege (röviden) a művészet, a tiszta művészeti kifejezésmód felsőbbrendűsége a természettel, a valósággal szemben. Tehát ő először jelentette ki, hogy márpedig az általa festett dolgoknak ne legyen semmi köze a valóságábrázoláshoz, a művészetnek nem kell a világtól függenie, mert annál nemesebb, felsőbbrendű dolog. Ezért fordult a letisztult, nagyon megszerkesztett geometriai idomokhoz. Ami tuti, hogy nem valamiről szól, vagy valamit mutat, hanem pl. egy fekete négyzet és kész. A fekete már eleve valami agresszív, mindennek a tagadása, bizonyos értelemben a legkifejezőbb szín. És itt már megint – már a kis szerény Képmutató-lexikonunk tudásanyagából is – láthatjuk, hogy ez még egy lépés Cézanne és Kandinszky után.

A képet 1915-ben mutatták be, épp száz éve, és bár Malevics 1913-ra datálta, valószínű, hogy csak utólag írta rá ezt a dátumot – így tutira biztos lehetett abban, hogy az övé az első négyzetes mű, és ezzel tulajdonképpen az absztrakt festészet atyja lehessen. Komolyan vette később is ezt az úttörő szerepet, a fehér alapon fekete kockát aláírásul, illetve a saját szimbólumaként használta. A temetésén fekete négyzetes zászlók lógtak, fekete négyzetes koporsóba rakták, még a sírköve is olyan volt (sajnos már nem látható, elpusztult a II. világháború során). Az általa ihletett fekete négyzetek sorával a mai napig is bárhol találkozhatunk – például a Joy Division borítóján:

Joy Division: Unknown Pleasures (1979)

Vagy kortárs reflexiókon, ez például nagyon jól néz ki:

Gillian Carnegie: Black Square (2008)

A sztálinista rendszerben természetesen utálták ezt a fajta művészetet – hát pont az ellen a művészet ellen lázadt, amiről a szocialista realizmus szólt, iszonyú tudatosan és határozottan!, – úgyhogy meg kellett húznia magát. Biztos, ami biztos, ilyen képeket is kezdett festeni:

Önarckép (1933)

De azért hogy lássuk, micsoda lázadóval van dolgunk, hát nem ott figyel a kis négyzet az alsó sarokban! Csakazértis odatette!

Reklámok