Címkék

, , , , , ,

Keith Haring: Krisztus élete – oltárkép (1990)

OK, Keith Haringet ismerjük, a vallásos művészet juthat legkevésbé eszünkbe róla. Ha valami, akkor inkább ilyesmi:

Ezt az oltárképet viszont kilenc változatban is elkészítette (fehérarany borítású bronz), és különféle templomokban láthatóak világszerte. Nem elég, hogy modern művész, de még meleg is volt, kíváncsi volnék, mit szólnának itthon az ősmagyarkeresztények, ha egy ilyen betenné a lábát Isten házába.

Bár elsőre nehéz lehet felfedezni a klasszikus keresztény ikonográfiát, egészen súlyos és őszinte vallási mondanivaló olvasható ki a műből, Haring sajátos nyelvezetén megfogalmazva. Középen legfelül ott a kereszt, közvetlen alatta a megfeszített Krisztus figurája (nem illeszkedik teljesen a kereszthez, a méretek sem egyeznek, de a testtartásból lehet következtetni a megfeszítettségre). Alatta egy kisgyerek, valószínűleg Jézus Mária kezeiben, a fölötte lévő szívet nem nagyon lehet eldönteni, melyik figurához tartozik, a fenti Krisztushoz vagy Máriához, valószínűleg egyetemes. Esik az eső, süt a nap, a Zemberiségen átívelő kéz meg mintha szivárványként oltalmazná őket. Azok ott lent meg mind a Mennyország felé ágaskodnak, és itt a triptichon három szárnya nem is válik külön egymástól, az alsó rész egy képként látszik. A jobb és a bal oldali szárnyon is egy angyal látható legfelül, az alatta lévő viszont a jobb oldalin felemelkedik (újjászületés?), a bal oldali pedig egy bukott angyal. De nem a Pokolba hullik vissza, hanem az eredeti tömegbe (a földi élet rosszabb, mint a Pokol ezek szerint?).

Ez az én értelmezésem, nekem eléggé egyértelműnek tűnik, de lehet mást is gondolni, szerencsére nincs hozzá használati útmutató.

Keith Hering a kép első változatát egészen spontán indíttatásból készítette – volt egy ronda kandallója, és megkérte lakberendező és festő barátját, Sam Havadtoy-t (aki nem más, mint a magyar származású Havadtőy Sámuel – mostanában főleg Magyarországon él), takarja el valamivel. Erre ő hozott egy ortodox ikon-alakú gipsztáblát, amibe Haring belevéste a figuráit. Ekkor már nagyon beteg volt (AIDS-es), két hét múlva meg is halt. Ez az utolsó műve. Talán ennek fényében érthető is a súlyos témaválasztás, a saját halálával (megmérettetés? Istennel való találkozás?) való szembesülés, illetve a barátai halála felett érzett gyász.

Advertisements