Címkék

, , , ,

Johannes Vermeer: Az asztronómus (1668)

A geográfus (1668-69)

A 17. század Hollandiában (is) a tudományos áttörések kora volt – erről már volt szó amúgy egy korábbi bejegyzésben is, hogy mennyi szuperizgalmas dolgot hoztak be a világgazdasági fejlődésbe meg ilyesmik.

És ha már a hajózásról és annak kulcsszerepéről szó volt, el lehet képzelni, milyen kitüntetett szerepe volt a tudományok körében a geográfiának és az asztronómiának – a két tudományágról ekkor nem igazán lehetett teljesen külön értekezni, kéz a kézben jártak, és egymástól sokkal erősebb függésben voltak, mint ma. Például a földgömböket meg az éggömböket is csak „2 in 1” árulták. Népszerűek voltak a tudósos képek, amelyek egyrészt tisztelegtek a tudomány fontossága előtt, másrészt büszkeségből rendelték meg őket.

Nem csoda, hogy Vermeer két képe is párdarab. (Eredetileg csak az egyikről akartam írni, de aztán rájöttem, hogy az nem is olyan egyszerű a másik nélkül.) Az egy dolog, hogy mind a kettőn ugyanaz a fiatal tudós látható, de ugyanaz a beállítás is, ugyanaz a szoba, függöny, bútorok, képméret, minden. Megrendelésre festette őket, magától általában sokkal szívesebben festett fiatal lányokat (a munkája a hobbija), mint fiatal fiúkat. Ezen kívül különösen érdekelte a fény játéka, a fény útja, hogy hogyan szűrődik a különböző felületeken keresztül, milyen árnyékot vet, illetve hogyan vetül a különféle felületekre – ez ezeken a festményeken is nagyon szépen látszik. Még annak is a specialistája volt, hogy elképesztő pontosan kidolgozta a kompozícióit, az utolsó tücsökig minden a helyén van, és máshol nem is lehetne. Szinte kizárólag geometrikus formákra épít, még ott is, ahol látszólag nem – nézzük csak a négyszögeket, köröket, háromszögeket, az egész kompozíció egy tökéletes matematikai képlet. Az egy dolog, hogy akár az asztronómust, akár a geográfust fel lehetne építeni egy kör közepéből induló spirál mentén, de még az összetartó egyenesek is a kör közepe felé tartanak, sőt, az átlóvonalak meghatározásával futnak:

A festmények kifejezik a tudományokról való közgondolkodást is, miszerint a tudományos fejlemények és megismerés tök jó, de emlékezzünk, hogy az egész világ az isteni teremtés része – tehát annak beható tanulmányozásával is csak közelebb kerülünk Istenhez. Például az asztronómus az éggömbön kívül egy könyvet tanulmányoz, Adriaen Maetius: A csillagok tanulmányozásáról vagy megfigyeléséről című művét, ami ráadásul pont ott van nyitva, ahol a szerző kifejti, hogy a kutatáshoz nem csak a geometria és a mechanikus eszközök ajánlottak, hanem az Istentől származó inspiráció is. A festmény tudós mögött a falon pedig Mózes megtalálását ábrázolja.

Mind a két képen látszik, hogy az ábrázolt személy nem valami szobatudós, az elméleti felkészültség és a megfigyeléseken alapuló gyakorlati tapasztalat egyaránt fontos. Nézi a térképet, méréseket végez, kinéz az ablakon, megfigyeli a világot. Egész modern felfogás. Ami még külön érdekes, hogy bár konkrét tudósról van szó (na jó, tessék: Anthony van Leeuwenhoek), inkább allegorikus figurának tűnik. A geográfia és az asztronómia allegóriái. Nem mitologikus, nem biblikus, hanem tudományos témában. Tehát kezd felértékelődni a tudomány fontossága, szinte már eljutott odáig, hogy a tudományba vetett hitet a vallásos meggyőződéssel egyenértékűvé lehessen tenni.

Reklámok