Címkék

, , , , , ,

Segantini_Az_elet_angyala
Giovanni Segantini: Az élet angyala (1894)

A tiroli születésű szimbolista művész legszebb alkotása, az anyai szeretetről. Szerintem. A Szépművészeti Múzeumban látható, már nem sokáig. Segantinit különösen foglalkoztatta az ember és természet viszonya, és ennek művészi megjelenése – ez még önmagában nem valami egyedi, hiszen a XIX. század végére ez divatos témává vált, az egész impresszionizmus is a természetet helyezte középpontba, meg a közgondolkodásban is ekkor jelent meg a természeti környezet mint önmagában való érték vagy szépség.

Ezen az ember-természet témán kívül különösen megható, ahogy az anyai szeretetet, a gyermek és az anya kölcsönös egymástól való függését, és ezt a viszonyt övező végtelen, éteri harmóniát ábrázolja. Ezt én akkor kezdtem igazán megérteni és átérezni, amikor én is anya lettem – hogy ez tényleg egy transzcendens élmény, egy ilyen vibráló, lebegő érzés, csak a drogokkal ellentétben ez hónapokig kitart. Ennek a megtapasztalása indokolhatja a transzcendens, allegorikus ábrázolásmódot, ami sokáig csak a biblikus és mitologikus témák kiváltsága volt a művészetben (bár gondolhatunk egy újraértelmezett Madonna-figurára is).

Az egységet (akár az anya-gyerek, vagy ember-természet között) erősíti a képi megfogalmazás is, ahogy a formák egymásba olvadnak. A fiatal anya hajának motívuma szervesen folytatódik a fa göcsörtös ágaival, amik a gyönyörű fakeret ornamentikájával teljesednek ki. Ez egy századfordulós újítás, amit elsősorban a szecesszió művészei vezettek be – a keretet is ugyanúgy a műalkotás részének tekintették, mint a festményt, és fontos volt, hogy a kép témájának és motívumvilágának organikus része legyen. Emiatt a festők hajlandóak voltak egy új szakmát is tanulni, és a művészeti ágak közötti átjárhatóság jegyében ők tervezték a kereteket is.

Segantini egyébként olasz nemzetiségű, tiroli születésű festő volt (akkor az Osztrák-Magyar Monarchia része). Idősebb testvére Giovanni születésének évében tűzvészben meghalt, amitől az anyukája egyre rosszabb egészségi és mentális állapotba került, majd hét év múlva meg is halt. Apja ezután első házasságból született lánya, Irene gondjaira bízta őt. Egy évvel később ő is meghalt, semmilyen vagyont nem hagyva családjára, Irene pedig különféle cselédmunkákkal próbálta eltartani magát és Giovannit, a kisfiút többnyire magára hagyva. Egy idő után annak reményében, hogy Milánóban jobban megélhetnek, beadott egy kérelmet osztrák állampolgárságuk elhagyására. Viszont valamit csúnyán elnézett, vagy nem volt ideje utánajárni a dolognak, és olasz állampolgárságot már elfelejtett igényelni. Így lett az, hogy Giovanni és Irene hontalanok maradtak életük végéig. (Amikor Segantini már híres festő lett, Svájc felajánlotta neki az állampolgárságot többször is, de a festő visszautasította, mert ő Olaszországot tekintette hazájának.) Ez folyamatos problémákat okozott neki, például barátnőjét sem tudta feleségül venni, és saját külföldi kiállításaira sem tudott elutazni érvényes útlevél nélkül. A nehézségek ellenére a festő haláláig együtt maradtak, még gyerekeik is születtek, csak viszonylag sűrűn kellett költözniük a helyi katolikus közösségek kiközösítése elől.

Reklámok